1 Jézus ezután Galileát járta. Nem akart ugyanis Júdeában maradni, mivel a zsidók meg akarták ölni. 2 Közel volt a zsidók ünnepe, a lombsátrak ünnepe. 3 Testvérei ekkor ezt mondták neki: Menj el innen, és eredj Júdeába, hadd lássák a tanítványaid is a tetteidet, amelyeket cselekszel! 4 Mert senki sem cselekszik titokban, ha ismertségre törekszik. Ha ilyeneket cselekszel, tedd ismertté magadat a világ előtt! 5 Mert a testvérei sem hittek benne. 6 Jézus pedig így szólt hozzájuk: Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas. 7 Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem gyűlöl, mert én arról tanúskodom, hogy a cselekedetei gonoszak. 8 Ti menjetek fel az ünnepre, én erre az ünnepre még nem megyek fel, mert az én időm még nem jött el. 9 Ezeket mondta nekik, és ott maradt Galileában. 10 Miután azonban elindultak testvérei az ünnepre, akkor ő is felment, nem nyíltan, hanem titokban. 11 A zsidók pedig keresték őt az ünnepen, és kérdezgették: Hol van ő? 12 És sokat suttogtak róla a tömegben: némelyek azt mondták róla, hogy jó ember, mások viszont azt, hogy nem az, sőt félrevezeti a népet. 13 De nyilvánosan senki sem beszélt róla, mert féltek a zsidóktól.

Jézus elutasítja a sürgetőket (6). Máskor is hivatkozik arra, hogy szolgálatát egy belső „óra" irányítja: az Atyának való teljes engedelmesség. Ezzel bennünket figyelmeztet arra, hogy ő nem az emberi logika, praktikusság, vagy éppen elvárás szerint munkálkodik. Anyja féltő sürgetését éppúgy elhárította a kánai menyegzőn (2,4), mint tanítványainak pánikszerű praktikusságát (Mk 6,36), hogy majd a végén az ő dicsősége látszódjon meg, és ne tulajdoníthassa senki a maga „okosságának" a csodát. Jézus szabályosan „lecsatolja" az okvetetlenkedőket, hogy szabad legyen az Atya iránti engedelmességre.

RÉ 122, MRÉ 122