Jézus csodái
A megszállott a kapernaumi zsinagógában 1. rész
(Márk 1, 23-27; Lukács 4, 33-36)

E megszállott gyógyítása a második ilyen csoda, amit az evangélisták hosszabban jegyeztek fel. Ennek meg van a maga érdekes vonása. Ezt az a bizonyságtétel különbözteti meg a legjobban, amit a gonosz szellem mond Krisztusról és ahogy ezt Krisztus elutasítja, bár ez a körülmény nincs párhuzam híján (Máté 8,29; Márk 1,34). Ez a történet nagyon tanulságos kapcsolatban áll egy másikkal Az Apostolok cselekedeteiben (ApCsel. 16, 16-18). Urunk éppen tanított, amint szokása volt szombatonként (vesd össze: Lukács 4,16; ApCsel. 13, 14-15), a kapernaumi zsinagógában. Az emberek most, ahogy más hasonló alkalmakon (lásd: Máté 7, 28-29; Márk 1,22; 11,18), "álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van". Mennyei Atyának gondviselése rendelte úgy, hogy itt lehetősége legyen, hogy megerősítse Igéjét az azt követő jelekkel. "Éppen ott volt a zsinagógában egy tisztátalan szellemtől megszállott ember", vagy ahogy Lukács írja, "egy ördögi szellemtől megszállott ember". Ezért azonban nem zárták ki Isten nyilvános tiszteletéből, és ez a szellem azonnal érezte Annak közelségét, Aki erősebb volt, mint minden királyság, amihez eddig tartozott, Annak közelében, Akinek küldetése az volt, hogy az ördög munkáit lerontsa. Ezzel az ösztönnel és veszélyérzettel, ami olyan közelről fenyegette bitorolt uralkodását, felkiáltott, de nem maga az ember, hanem a gonosz szellem: "Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket?" (vesd össze: Máté 8,29). "Tudom rólad, ki vagy: az Isten Szentje." 'Az ördögök hisznek és rettegnek.' A szentségtelen szellem eldöntötte, hogy továbbra is tisztátalan marad, és jól tudta, hogy lélekharangja szólal meg, amikor "Isten Szentje" (vesd össze: Zsoltárok 16,10) vele háborút kezd. Vajon mi lehetett az indítéka ennek a bizonyságtételnek, ami így született? Ámen!