Jézus csodái
A naini özvegy fiának feltámasztása 4. rész
(Lukács 7, 11-16)

"Jézus pedig átadta az anyjának" (vesd össze: 1Királyok 17,23; 2Királyok 4,36; Lukács 9,42). Halvány előjátéka ez annak, ami még Nála van; mert nem másként teszi majd egyszer, amikor a nagy "Támad fel!" ébreszt fel nemcsak egyet, hanem minden halottat. Akkor átadja mindazokat, akik Benne elaludtak az ő szeretteiknek, a kölcsönös felismerésre és a különleges közösségre az örömben. Ennek ígérete és záloga megvan e három halott feltámasztásában, amely előképei az eljövendő feltámadásnak. "Félelem fogta el mindnyájukat", mivel Isten közvetlen közelségének minden jele félelmet okoz első hatásként. Ha ezután örömet okoz, az sem mindenkié (vesd össze: Márk 1,27; 5,15; Lukács 5,9). "Dicsőítették az Istent (vesd össze: Máté 9,8; Márk 2,12), és ezt mondták: Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az Ő népét". Ez nem lehet átlagos próféta, következtették helyesen, mivel az ősidőkben is csak a legfőbbek, Illés vagy Elizeus támasztott fel halottat. Dicsőítették Istent azért, hogy egy ilyen nagy prófétát támasztott, a prófétát, akinek el kell jönnie (5Mózes 18,15; Lukács 1, 68-69; János 1,21. 46; 6,14; ApCsel. 3,22; 7,37). A hosszú és gyötrelmes időszakot lezárta, ami alatt minden prófécia hallgatott. Egy kicsit megértjük örvendezésüket, amikor rájövünk, hogy Isten még mindig küldi az emberekhez nagyköveteit, hogy talán minden követe közül a legnagyobb ténylegesen köztük volt, és népe helyreállítása sem nagyon távol. A záró szavak szerint "Ez a hír elterjedt Róla az egész Júdeában és az egész környéken". Ezek alkotják a kapcsolatot aközött, amit az evangélista csak most beszél el és aközött, amit majd ezután mond el. E csoda híre olyan nagy volt, hogy nem csak Galileát töltötte be, ahol történt, hanem egész Júdeát és rajta túli vidéket, elérve még a börtönt is, ahol Keresztelő János fogolyként szenvedett. Ámen!