Tízparancsolat, Az első kőtábla 5. rész

A szellemi elnyomás:
A Tízparancsolatban Isten egyszerre nemzeti, politikai és vallási szabadítóként nyilatkoztatta ki magát. Izrael Egyiptomban nagyon kemény szellemi elnyomás alatt állt, aminek súlyosabb következményei voltak, mint a politikai, nemzeti elnyomásnak. A szellemi elnyomás az ember szellemében okoz jóvátehetetlen kárt, megbénítja, kioltja benne az Isten iránti vágyat és szomjúságot, így megfosztja az embert az Isten keresésének a képességétől, és azoktól a képességektől is, amelyek által az ember létezésének a válságát, problémáinak a lényegét, gyökerét föl tudja fogni. Az elnyomott és megnyomorított emberi szív nem képes megérteni, hogy krízisének fő oka az Istentől való távolsága és szembenállása az Úrral. Ha az ember pusztán bűnös állapotban lenne a földi pályafutása alatt, akkor föl tudná ismerni, hogy válsága, balsorsa, frusztrációja az Istennel való kapcsolat hiányából fakad. A természetfölötti, szellemi elnyomás alatt álló embert sötét, okkult, intelligens hatalmak tartják a tudatlanság állapotában és szervezik benne az Isten Igéjével szembeni negatív magatartást. Az emberi természet, szív okkult elnyomás nélkül rádöbben Istenre utaltságára, és ennek nyomán éhség, vágyakozás alakulhat ki benne az Örökkévaló után, ahogy Dávid is mondja: "Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, oh Isten!" (Zsoltárok 42,2) Az emberi szív kívánkozik az élő Istenhez, különösen amikor érzi, hogy elszakadt tőle, és magára hagyatott, elhagyatott állapotban van. A bűn önmagában nem tudná úgy megsebesíteni az Isten utáni vágyakozást, szomjúságot az emberben, de az az okkult elnyomás, amelynek Izrael fiai Egyiptomban az áldozatai voltak, képes kiirtani a szívből az Isten személyére irányuló szükségeket. Izrael fiainak a szellemi-erkölcsi problémáit, amelyek megmutatkoztak a negyvenéves pusztai vándorlás során, ennek a fényében kell vizsgálni. Az újszövetségi megváltásban a szabadítás első körébe az ember szelleme tartozik, s ez majdan a test föltámadásában és politikai-nemzeti szabadulásban teljesedik be. Az újszövetségi kegyelmi korban az emberek szellemi szinten szabadulnak meg a halál és a pokol erőitől. Ennek megértése azért is fontos, mert Jézus kortársai közül számosan azt várták a Messiástól, hogy már első eljövetelekor nemzeti-politikai szinten is megszabadítja Izraelt. De az sem igaz, hogy az Ószövetség pusztán csak a politikai-nemzeti szabadulás kérdéseivel foglalkozik. Az exodus és az azután kialakított ünneprendszer célja szellemi-erkölcsi fölszabadítás is volt. Az ószövetségi karizmatikus mozgalmakban (például Dávid királyságában) Izrael a nemzeti-politikai szabadulás mellett egy relatív szellemi-erkölcsi felszabadulást is elért. Sőt a Bírák könyve tanúsága szerint, amikor Izrael elveszítette szellemi-erkölcsi szabadságát, akkor rendszeresen más népek politikai-nemzeti elnyomásának áldozata is lett. A nemzet szabadsága akkor állt helyre, ha szellemi és erkölcsi szabadsággal rendelkező vezetőt követtek. Az Új Szövetség kegyelmi világkorszakában a szellemi és a nemzeti szabadítást legalább kétezer év választja el egymástól. A keresztény menetrend szerint először a szellemi, majd utána a természetes szabadítás következik Krisztus második visszajövetelekor, amely a földön megalapozza a messiási világkorszakot. Ámen!