Napi evangélium

2016. augusztus 14. – Évközi 20. vasárnap
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon. Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek, nem azt, hanem szakadást. Ezentúl, ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás között: három kettő ellen, és kettő három ellen. Szembekerül apa a fiával és fiú az apjával, anya a lányával és lány az anyjával, anyós a menyével és meny az anyósával.”

Lk 12,49-53

Elmélkedés:

Tüzet gyújtani
Az aranylakodalmát ünneplő idős házaspárral egész családja mond hálát a jó Istennek a szentmise keretében. Az ünnepi vacsora közben az unokák kérdezgetik nagymamájukat a hosszú és békés házasság titkáról. Talán azért mutatnak ilyen nagy érdeklődést a téma iránt, mert már itt az ideje, hogy ők is elkötelezzék magukat valaki mellett egy életre a házasságban. Akik 50 évet kibírnak egymással boldogságban, azok már biztosan tudnak valamit. Kiderül, hogy Karcsi bácsi nem volt mindig olyan nyugodt, mint mostanában, fiatalon igencsak lobbanékony volt a természete és nem sokat gondolkodott, amikor a feleségének meg akarta mondani valamiről a véleményét. Az évek során sokat változott, egyre kevesebbet járt el hazulról a barátaival, s egyre többet volt odahaza. Bori néni mosolyogva árulta el titkát az unokáknak: tudjátok, amelyik tűzre nem tesznek, az kialszik egy idő után. Amelyikre meg folyton csak pakolják a fát, az nagyon sokáig fog égni. Én mindig tudtam, hogy a harag, az indulat tüzére nem szabad fát tenni. És lassan kialudt ez a tűz. A szeretet, a türelem, a ragaszkodás, a gondoskodás tüzére pedig mindig tettem egy darabot, nem is aludt ki soha.
A boldog házasságra és boldog keresztény életre egyaránt igaz ez a bölcs megállapítás. Jézus mondja a mai vasárnap evangéliumában: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon.” Milyen tűzre gondolt a mi Urunk? Kis bölcsességgel könnyen kitalálhatjuk. Természetesen nem erdőket, városokat vagy házakat akar lángra lobbantani, mert Istennek sosem szándéka a pusztítás. Ő a hit lángoló szívű képviselőivé akar minket tenni, a remény lángját szeretné fellobbantani, a szeretet tüzét akarja meggyújtani bennünk. Isten meggyújtja bennünk ezeket a tüzeket, de nekünk kell gondoskodnunk arról, hogy szüntelenül égjen.
Tüzet általában nem azért szokás gyújtani, hogy világítson. A régi időkben voltak jelzőtüzek, és tűz égett a világítótornyokban. Ezekben az esetekben a tűz messziről látható fénye volt a fontos, amely valamilyen üzenetet hordozott, felhívta a figyelmet a veszélyre vagy mutatta a helyes útirányt. Ennél sokkal gyakrabban gyújtanak tüzet azért, hogy meleget adjon, s melege betöltse a házat, az ember életterét. A tűz éget és tisztít. Ezért a Bibliában sokszor szerepel, mint az ítélet jelképe. Az isteni ítélet megtisztítja, megújítja az embereket, a gonoszokat viszont megsemmisíti, elégeti. A tűz megszabadítja a vasat, az aranyat vagy más fémeket a salaktól, a szennyeződésektől. Isten is megtisztítja az ember lelkét, megszabadítja a szennytől, a bűntől, s ez a megtisztítás lelki megújulást hoz. A tűz, Isten tanításának és bölcsességének tüze elválasztja az igazságot a tévedéstől, mert nem képes és nem is akarja megsemmisíteni a szilárd igazságot, de a tévedések, a hamis dolgok nem bírják égető erejét és semmivé válnak.
Befejezésül érdemes felidéznünk, hogy a Biblia világában a tűz Isten jelenlétének jele, gondoljunk csak az égő, de el nem égő csipkebokorra, amelynek lángjában Isten megjelent Mózesnek. De templomaink örökmécsese, amely a régebbi időkben nem elektromos lámpa volt, hanem egy lánggal égő mécses, szintén Isten jelenlétére emlékeztet minket, aki immár nem a tűzben, hanem az Oltáriszentségben van jelen. Vajon ég-e bennem Isten jelenlétének tüze?