2017. augusztus 20. – Vasárnap, Szent István király

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.

Mt 7,24-29

Elmélkedés:

Ez a ház a tiéd 
Az ácsmester úgy gondolta, életében eleget dolgozott már, ideje volna nyugdíjba mennie és pihennie. Döntését bejelentette a főnökének, aki szomorúan vette ezt tudomásul, hiszen legtapasztaltabb szakemberét veszíti így el. A főnök annyit kért, hogy még egy utolsó ház építésében vegyen részt az ács, aki kissé kelletlenül, de beleegyezett. Ezen az utolsó házon bizony meglátszott, hogy nem adta bele minden tudását, a gondolatai már a pihenés, a nyugdíjas évek körül forogtak. A munka lassan készült, meglehetősen gyenge minőségben. Tudta, látta ezt az ács is, de már nem törődött vele. Amikor végre elkészült a tető és a ház, a főnöke is kijött az építkezés helyszínére. Odaadta a ház kulcsait a mesternek és ezt mondta neki: „Ez a ház a cégünk ajándéka a sok évtizedes munkádért. Ez a ház a tiéd.” Az ácsmester értetlenül vette át a kulcsokat és magában morgolódott: „Ha ezt tudom, egészen másképp dolgoztam volna ezen a házon.” Vannak helyzetek, amikor már nincs visszaút. Nem lehet elölről kezdeni a dolgokat. Utólag az ember bánja a dolgot, másként csinálna sok mindent, de változtatni utólag már nem lehet. 
Szent István király ünnepén talán mindannyian tanulhatunk a hibázó ácsmester történetéből. Ez az ország a mi hazánk, ez az otthonunk. Minden amit teszünk, a magunké, a gyermekeinké, az unokáinké, a következő nemzedékeké lesz. Minden tégla, amit az épület falába beépítünk, minden deszka, amit a helyére illesztünk, minden szeg, amit beütünk, a mi otthonunk része lesz. Minden mozdulatunkkal, minden munkánkkal szebbé tehetjük ezt az országot. Végezhetünk silány munkát is, de ezzel magunknak okozunk kárt. Másnak sem építünk rossz minőségű házat, de magunknak sem. A bölcs ember belátja ezt, az ostoba sajnos nem. Az evangéliumi történetben Jézus egy bölcs emberről és egy balgáról mond példabeszédet, amelyben az első személy előrelátó módon biztos, szilárd alapot választ otthona, háza számára. A második személy viszont nem gondol a jövőre, nem gondol az esetleges veszélyekre, ezért megelégszik azzal, ami éppen adódik számára, homokra építi saját házát. Kezdetben minden jónak tűnik, de az idő próbára teszi az építményeket, a sziklára épült ház kiállja az idők viharait, de a homokra épült hamar összedől. 
A keresztény életre vonatkozóan Jézus példabeszédét úgy szokás magyarázni, hogy a hívő emberek a krisztusi igazságra, mint biztos alapra építik életüket, a nem hívők viszont ingatag talajt választanak maguknak, amikor nem fogadják el az Úr tanítását, törvényeit és vezetését. Az okosak nem csak arról vannak meggyőződve, hogy a hit és a keresztény értékrend elfogadásával helyesen döntenek, hanem olykor azt is képzelik magukról, hogy képesek meggyőzni a balgákat. A balgák persze szintén meg vannak győződve saját igazukról, ezért nincs szükségük arra, hogy meghallgassák mások véleményét, azt okoskodásnak vagy kioktatásnak szokták minősíteni. Mindenesetre jó volna belátni, hogy kár győzködni a másikat, a szavak úgysem fognak senkit meggyőzni, majd meggyőzi őket talán a romba dőlt ház látványa. 
A krisztusi igazság felismerésére és elfogadására a hit által azok juthatnak el, akiknek Isten megérintette már a szívét.