2018. május 20. - Pünkösdvasárnap

   Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent
   a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való
   félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk:
   "Békesség nektek!" Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az
   oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus
   megismételte: "Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy
   küldelek én is titeket." E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta:
   "Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot
   nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot."
   Jn 20,19-23
   Elmélkedés:
   Megtérésre indító Szentlélek
   János evangélista sajátos módszere, hogy kiemel Jézus életéből egy
   eseményt, amelyet csak röviden ír le, majd pedig részletesen kifejti
   annak értelmét, üzenetét. Egy ilyen jelenetet olvasunk ma, pünkösd
   ünnepén az evangéliumban. A Szentlélek megígérésének és kiáradásának
   szűkszavú leírása miatt helyénvalónak tűnik, ha a mondanivaló kifejtése
   előtt részleteiben is szemléljük a pünkösdi eseményt, amelyhez Szent
   Lukács művét, az Apostolok cselekedeteit hívjuk segítségül.
   Az Úr mennybemenetelét követően az apostolok minden nap összegyűlnek és
   imádkozva várják Jézus ígéretének beteljesedését, a Szentlélek
   eljövetelét. Nem tudják még, hogy mi is fog történni, nem sejtik, hogy
   mit fognak megtapasztalni, és arról sincs elképzelésük, hogy mire fogja
   indítani őket a Lélek. Csak annyit tudnak, hogy meg kell nyitniuk
   önmagukat a Szentlélek befogadására. Lukács leírása szerint a harmadik
   isteni személy, a Szentlélek szélzúgás kíséretében jött el és
   lángnyelvek alakjában ereszkedett le az apostolokra. A Lélek hatására
   ők különféle nyelveken kezdtek beszélni, tanúságot tenni Jézus
   haláláról és feltámadásáról, s így a különböző tartományokból az
   ünnepre Jeruzsálembe érkező, más-más nyelvű zarándokok mindegyik úgy
   hallotta, úgy értette, hogy az ő nyelvén hirdetik Isten megváltó
   tettét. A korábban bezárkózó apostolok félelme megszűnik, bátran
   indulnak, hogy a nagy nyilvánosság előtt beszéljenek Jézusról (vö.
   ApCsel 2,1-11).
   Mi a jelentősége a Szentlélek eljövetelének? E kérdés pontos
   megválaszolásához abból kell kiindulnunk, hogy Jézust küldetésében
   mindvégig a Szentlélek vezeti. Kicsit el is csodálkoztunk azon, hogy
   közvetlenül nyilvános működése előtt Jézus a Lélek ösztönzésére vonult
   ki negyven napra a pusztaság magányába, hogy ott felkészülhessen
   küldetésére, ahol aztán megkísértette őt a sátán, azaz el akarta őt
   téríteni küldetésétől. A Szentlélek nem azért vezette őt a pusztába,
   hogy ott kísértésnek legyen kitéve, hanem azért, hogy a világtól
   visszavonultan készüljön mindannak véghezvitelére, amit az Atya kíván
   tőle. A nyilvános működés kezdetén azért kerül hangsúlyos megemlítésre
   a Szentlélek, hogy a hívő számára világos legyen: az Urat ő vezeti
   küldetésében, cselekedeteiben.
   Jézus világból való távozása, mennybemenetele után elkezdődik az Egyház
   küldetése, és e közösség megszületésének pillanatában jelen van a
   Szentlélek, tulajdonképpen neki köszönhető e közösség születése,
   illetve az Egyház a Jézustól kapott küldetésének megvalósítása során
   mindvégig érezheti a Szentlélek vezetését, irányítását, megerősítését.
   János evangélista a Szentlélek kiáradása alkalmához csak egy dolgot, a
   bűnök megbocsátását köti, azaz miként Jézus a megtérés hirdetésével
   kezdte meg működését, ugyanúgy az Egyháznak is minden korban ezzel az
   üzenettel kell elsőként megszólítani az embereket. Egyesek talán azt
   gondolják, hogy nem éppen a legpozitívabb üzenet az, ha mindjárt az
   elején bűneire emlékeztetünk valakit, de nem ebből a szempontból
   érdemes néznünk a megtérés hirdetésének szükségességét. Sokkal inkább
   arról van szó, hogy Isten végtelen irgalmát hirdetjük, azt, hogy ő
   mindenki felé kiárasztja megbocsátó szeretetét, és az ő irgalmának
   elfogadása, azaz bűneink megbánása nyitja meg az utat számunkra az
   életszentség felé. Tehát a bűnös élettel való szakítás az első lépés
   azon az úton, amelyen visszatérhetünk az irgalmas Istenhez. Vezessen
   mindannyiunkat igaz bűnbánatra a Szentlélek, aki a szeretetben való
   megújulás forrása számunkra.