2017. szeptember 2. - Szombat

   Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
   Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk
   bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a
   harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra
   kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és
   másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt
   szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és
   elrejtette a földbe urának ezüstjét.
   Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott
   velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így
   szólt: "Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem
   rajta." Az úr így válaszolt: "Jól van, te derék és hűséges szolga! A
   kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!" Jött az is,
   aki két talentumot kapott, és így szólt: "Uram, két talentumot adtál
   nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta." Az úr így válaszolt: "Jól
   van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád:
   Menj be urad örömébe!" Végül jött az is, aki csak egy talentumot
   kapott. Így szólt: "Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is
   aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél.
   Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami
   a tied, visszaadom neked!" Válaszul az úr ezt mondta neki: "Te gonosz
   és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és
   szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak
   kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza!
   Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz
   talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék: és
   akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a
   hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott
   sírás lesz és fogcsikorgatás!"
   Mt 25,14-30
   Elmélkedés:
   Isten mindannyiunknak adott jó képességeket és tulajdonságokat,
   amelyeket egyrészt saját lelki fejlődésünkre, másrészt embertársaink
   javára kell felhasználnunk. Ezeket az adományokat mind Isten
   kegyelmének köszönhetjük. Szent Pál apostol Timóteushoz írt levelében a
   következőt írja: "Ne hanyagold el magadban a kegyelmet!" (1Tim 4,14).
   Ez a buzdítás arra ösztönöz minket, hogy az isteni kegyelemmel
   együttműködve egyre több jót tegyünk.
   Az elmúlt napokban a szolgákról és a szüzekről szóló beszédeket
   olvastuk, amelyek közvetlenül az Úr megérkezésének idejére vonatkoznak.
   A mai evangéliumban Jézus a talentumokról mond egy példabeszédet, amely
   a megelőző időszakra és magára az ítéletre vonatkozik. Az Úr az ő
   szolgáira, azaz ránk bízza javait, jó képességeket és adottságokat
   kapunk tőle, amelyet helyesen és akarata szerint kell felhasználnunk.
   Nem elég a megőrzés minimalizmusa, hanem a tettrekészségünk és
   cselekvésünk egyre több eredményt hoz ki abból, amit az Úr nekünk
   juttatott. Ebből a példázatból is kiderül, hogy nem egyformák, hanem
   különbözőek az emberi adottságok. Mégsem kell senkinek a másikhoz
   hasonlítania magát, nem kell irigykedni másokra, hanem mindenkinek a
   magáéval kell gazdálkodnia, mert ezt fogják majd számon kérni tőle. A
   kevéssel is úgy kell bánni, hogy több legyen, s lehessen látni a
   fejlődést. A nagyobb képességek viszont nagyobb felelősséget is
   kívánnak.