2017. augusztus 26. - Szombat

   Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz:
   Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg
   és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne
   kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos,
   sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek
   vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit
   tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Szélesre szabják
   imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben
   szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe.
   Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken és hogy
   rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket. Ti ne hívassátok magatokat
   Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek
   vagytok. De Atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok,
   a mennyei. És Tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti
   Tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi
   szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát
   megalázza, azt felmagasztalják.
   Mt 23,1-12
   Elmélkedés:
   A mai evangéliumban olvasható beszédet a tanítványokhoz és a néphez
   intézi Jézus. A beszédben feltárja Izrael vallási vezetőinek, a
   farizeusoknak és az írástudóknak a kétszínű magatartását. Más
   alkalmakkor szemtől szemben megmondja nekik ugyanezt, most viszont az a
   szándéka, hogy az őt szívesen hallgatókat megóvja a hasonló
   viselkedéstől. Ma talán úgy fogalmazna az Úr, hogy ne legyünk
   álszentek, akik a vallásosság jelmezébe öltözködünk. Az igaz és hiteles
   vallásosság ugyanis nem az emberek tetszését keresi, hanem mindent
   Istenért tesz. Másokat be tudunk csapni a vallásosság látszatát keltve.
   Magunkat is egy idő után. Isten azonban jól ismeri szívünk szándékait
   és érzéseit.
   Az evangélium azzal a kijelentéssel zárul, hogy aki nagyobb akar lenni,
   az legyen a többiek szolgája. Bibliai értelemben az Istennek tett
   szolgálat értékes, ugyanakkor a Jézus korabeli emberek a másik embernek
   tett szolgálatot mintegy rabszolgamunkának, a megalázottság jelének és
   kényszernek tekintették, amelyet az ember legfeljebb kényszerűségből,
   de nem önként végzett.
   Jézus kérésének értelmét akkor látjuk meg, ha mellé állítjuk azt a
   kijelentését, hogy minden emberben, még a legkisebbekben is őneki
   szolgálunk. Így az embereknek tett szolgálat Isten iránti szolgálattá
   alakul, amely üdvösségünk feltétele.