2018. március 14. - Szerda

   Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: "Az én Atyám szüntelenül
   munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is." E szavak hallatára a zsidók
   még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte
   meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát
   Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: "Bizony, bizony, mondom
   nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az
   Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is.
   Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt
   még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta.
   Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú
   is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem,
   hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a
   Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem
   tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom
   nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem
   küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már
   átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az
   óra - sőt már itt is van -, amikor a halottak meghallják az Isten
   Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának
   élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.
   A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az
   Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak
   meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót
   cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a
   kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom,
   úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát
   keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem."
   Jn 5,17-30
   Elmélkedés:
   Jézus a mennyei Atyáról és kettőjük kapcsolatáról tart egy hosszas
   beszédet a népnek. Ez a beszéd tulajdonképpen egy magyarázat arra, hogy
   miért tesz Jézus szombati napon csodát, miért nem törődik a nyugalomra
   vonatkozó emberi előírásokkal. Ő ugyanis nem az emberi törvényeknek
   akar megfelelni, hanem Isten irgalmasságának jeleit akarja megmutatni.
   Cselekvésében nem korlátozhatják az emberek által hozott szabályok,
   mert őt egyedül az Atya akarata irányítja tetteiben.
   Az Atya és a Fiú egysége a közös cselekvésükben nyilvánul meg. A
   Jézusba vetett hitnek ez az egyik jellemzője: A Fiú nem tesz semmit
   önmagától, cselekvésében nem határolódik el a másik két isteni
   személytől, az Atyától és a Szentlélektől, hanem mindig velük egységben
   munkálkodik. A Fiú ismeri az Atyát és ismeri az ő szándékait is. A Fiú
   látja az Atyát, látja, amit tesz és ő is ugyanezt teszi. Kettejük
   kapcsolatának, egységének alapja a szeretet. Az Atya mindent megmutat,
   feltár a Fiúnak, mert a Fiú mindenben keresi az ő akaratát és
   engedelmeskedik neki. Ebben az értelemben a megváltás nem Jézus egyéni
   kezdeményezése, hanem az Atya üdvözítő tervében foglaltaknak a
   megvalósítása. Jézusról, a Fiúistenről hisszük, hogy ő az Atya
   küldötte, aki a szenvedés és a halál vállalásával valósította meg Isten
   megváltó tervét.