Napi evangélium

2017. március 15. – Szerda
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben magához hívta tizenkét tanítványát és bizalmasan közölte velük: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott az Emberfiát a főpapok és írástudók kezére adják, halálra ítélik, majd kiszolgáltatják a pogányoknak, megcsúfolják, megostorozzák és keresztre feszítik, de harmadnapra feltámad.” 
Ekkor odalépett hozzá a Zebedeus-fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.” Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.” 
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”

Mt 20,17-28

Elmélkedés:

A mai evangéliumban Jézus a Jeruzsálemben rá váró szenvedésről és halálról beszél apostolainak, akik nem értik ezeket a szavakat. Ő nagyon céltudatosan halad szenvedésének városa felé, ahol küldetése kereszthalálával beteljesedik, de övéi értetlenül fogadják kijelentéseit. Főként azt nem érthetik, hogy ha Mesterük előre látja, hogy milyen sors vár rá, azaz szenvedni fog és meg fog halni, akkor miért mennek mégis Jeruzsálembe, miért nem próbálják elkerülni azt. Nem értik még, hogy a szenvedés és a halál vállalása Jézus részéről szolgálat. Egyrészt a mennyei Atyának tett szolgálat, akinek mindhalálig engedelmeskedik, másrészt a mi megváltásunk, üdvösségünk érdekében vállalt szolgálat. 
Az apostolok értetlenségét jól jelzi, hogy ezt követően versengés alakul ki köztük. Arról vitatkoznak, ki a nagyobb közülük. Hatalomra, uralomra, evilági dicsőségre vágyakoznak, és ez nem csak Jakabra és Jánosra vonatkozik, akik kitüntetett helyre vágynak, hanem a többi tíz apostolra is, akik nem akarnak lemaradni a dicsőségről, ezért beszállnak a versengésbe. Ez jó alkalmat ad Jézusnak arra, hogy a szolgálatra, a szolgálat szellemére nevelje őket. Krisztus szolgálatához hasonlóan a mi szolgálatunk is legyen szabad! Gondoljunk mindig arra, hogy egyedül a szenvedésen keresztül vezet út a feltámadás dicsőségébe.