Napi evangélium

2017. április 21. – Péntek
Feltámadása után Jézus egy alkalommal így jelent meg tanítványainak a Tibériás-tó partján: Együtt voltak Simon Péter és Tamás, melléknevén Didimusz (vagyis Iker), továbbá a galileai Kánából való Nátánáel, Zebedeus fiai és még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Elmegyek halászni.” „Mi is veled megyünk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De azon az éjszakán nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. A tanítványok azonban nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a hálót a bárka jobb oldalán, ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták kihúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és be-ugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak, s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halakból, amelyeket most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy halakkal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus fogta a kenyeret, és adott nekik. Ugyanígy a halból is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak.

Jn 21,1-14

Elmélkedés:

A Jézus halála utáni napokban az apostolok azt gondolták, hogy egyetlen lehetőség marad számukra: visszatérni eredeti foglalkozásukhoz. Az Úr halálát követően ott kell folytatniuk életüket és munkájukat, ahol abbahagyták akkor, amikor Jézus meghívta őket követésére. A mai evangélium beszámolója szerint Péter és apostoltársai újra ott vannak a tavon, bárkába szállnak, halászni indulnak, valamiből meg kell élniük, dolgozniuk kell. Mintegy három évvel ezelőtt innen hívta el őket az Úr, s most talán el is akarják felejteni a szomorú eseményeket. János evangélista részletesen leírja munkájukat. Egész éjszaka a vízen vannak, fáradozásuk mégsem hoz eredményt, egyetlen halat sem tudnak fogni. Gondolataik minden bizonnyal az Úr kereszthalála körül forognak. Ebben a sikertelen, csalódott helyzetben szólítja meg őket Jézus, de nem ismerik fel őt. Az emmauszi tanítványok esetében már találkoztunk azzal, hogy látásukban akadályozva vannak. Most az apostoloknál is erről van szó. 
Jézus azt parancsolja nekik, hogy vessék ki a hálót halfogásra. Ne felejtsük, hogy ők nem tudják, hogy Jézus mondja ezt nekik. Ha felismerték volna őt, érthető volna azonnali engedelmességük. De miért fogadnak szót egy idegennek, aki parancsot ad nekik? Miért vetik ki mégis a hálót egy idegen kérésére? Mert halat akarnak fogni. Legalább ez adjon értelmet az életüknek. 
Ha felismerjük, hogy Jézus velünk van, és engedelmeskedünk neki, akkor biztosan eredményes lesz szolgálatunk.