2017. december 12. - Kedd

   Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: "Mit
   gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol közülük, nem
   hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen, és nem megy-e, hogy
   megkeresse az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony
   mondom nektek: jobban örül neki, mint az el nem tévedt
   kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy
   is elvesszen e kicsinyek közül."
   Mt 18,12-14
   Elmélkedés:
   A tegnapi evangéliumban a béna ember meggyógyítása kapcsán már szóba
   került a bűntől való szabadulás, amely az irgalmas Isten ajándéka. Ezt
   a gondolatot folytatja és erősíti meg a mai evangéliumban az elveszett
   bárányról szóló példabeszéd. A hasonlat szerint a pásztor, amikor
   észreveszi, hogy a rábízottak közül elveszett egy bárány, akkor inkább
   otthagyja egy időre a többit és elindul, hogy megkeresse az
   elveszettet. Van valami számunkra ésszerűtlen, megmagyarázhatatlan a
   pásztor viselkedésében. Miért indul el? Miért annyira fontos neki az az
   egyetlen bárány? Miért nem mond le róla, s közben örülhetne annak, hogy
   a többi megvan?
   A példázat azt szemlélteti, hogy Isten nem tud nyugodtan örülni a
   kilencvenkilenc igaznak, amikor azt látja, hogy egy ember elszakadt
   tőle. Mert neki mindenki egyaránt fontos. A századik is, a legkisebb
   is, a legbűnösebb is ugyanolyan fontos, mint a többi.
   Isten nem legyint lemondóan, amikor azt látja, hogy az emberek a bűnös
   életet választják és eltávolodnak tőle. Isten nem nyugszik bele ebbe a
   helyzetbe és megoldást keres. A figyelmeztetések után az a végső
   megoldás, hogy az irgalmas Isten elküldi az ő Fiát Jézust, hogy jó
   pásztorként ő keresse meg az elveszetteket és ő vezesse vissza őket az
   atyai házba. Az adventi időszakban tehát a felénk közeledő irgalmas
   Istent várjuk.