2016. szeptember 19. – Hétfő

Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz: Ha valaki lámpát gyújt, nem takarja le, vagy nem rejti az ágy alá. Inkább felteszi a tartójára, hogy aki belép a házba, világosságot találjon. Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna; és nincs olyan titok, ami ki ne derülne, és nyilvánvalóvá ne lenne. Ügyeljetek hát, hogy milyen figyelemmel hallgattok! Akinek ugyanis van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.

Lk 8,16-18

Elmélkedés:

A múlt héten a megszólaló, azt embert megszólító, az embernek üzenetét átadó Istenről és az emberről, mint az isteni üzenet hallgatójáról, befogadójáról kezdtünk elmélkedni. E gondolatokat folytatjuk a mai evangélium kapcsán, amelyben azt olvassuk, hogy az isteni üzenet világosság. Miként a lámpa fénye bevilágítja a házat, ahol az ember él, ugyanúgy Isten üzenete megvilágítja életünket. Isten szava világosságul szolgál számunkra, hogy ne botorkáljunk a bűn homályában és a hitetlenség sötétségében, hanem a hit és az igaz élet fényében járjunk.
Jézus rejtélyes kijelentést tesz a lámpásról szóló hasonlat után, amely így hangzik: „Akinek van, az még kap hozzá; akinek pedig nincsen, az még azt is elveszíti, amiről azt vélte, hogy az övé.” Nyilvánvaló, hogy nem anyagi javak birtoklása itt a téma, hanem egészen más. Mondhatnánk, hogy az isteni üzenet, de még ennél is többről van szó. Isten úgy szólal meg, hogy felemeli, magához emeli az embert, azaz beavatja, részesíti isteni életébe, bevon minket gondolataiba, akaratába, szándékaiba. Az idézett kijelentés értelme tehát ez lehet: akinek van, azaz aki birtokolja, elfogadja Isten szavát, az még többet kap, azaz Isten önmagát adja neki. Akinek pedig nincs, azaz elutasítja Isten üzenetét, annak még kevesebb lesz, mert nem részesül Isten életében.