2017. szeptember 18. - Hétfő

   Amikor Jézus a néphez intézett beszédét befejezte, Kafarnaumba ment.
   Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit ura nagyon kedvelt.
   A szolga már a halálán volt. A százados, aki hallott Jézusról, elküldte
   hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa
   meg a szolgáját. Amikor ezek odaértek Jézushoz, kérlelték őt:
   "Megérdemli, hogy megtedd ezt neki, mert szereti népünket, és a
   zsinagógát is ő építtette nekünk."
   Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze voltak a háztól, a
   százados eléje küldte barátait ezzel az üzenettel: "Uram, ne fáradj!
   Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem tartottam
   magamat méltónak arra sem, hogy hozzád menjek. Csak egy szót szólj, és
   meggyógyul a szolgám. Bár magam is alárendelt ember vagyok, alattam is
   szolgálnak katonák. S ha azt mondom az egyiknek: "Menj!" - akkor
   elmegy, ha a másiknak meg azt mondom: "Jöjj ide!" - akkor odajön, vagy
   ha a szolgámnak szólok: "Tedd meg ezt!" - akkor megteszi."
   Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott. Megfordult, és így szólt az
   őt követő tömegnek: "Mondom nektek, nem találtam ekkora hitet
   Izraelben." Amikor a küldöttek hazaértek, a beteg szolgát egészségesnek
   találták.
   Lk 7,1-10
   Elmélkedés:
   Jézus csodáinak leírásakor az evangélisták először bemutatják a
   betegséget, amelyet a beteg személy kérése követ a gyógyulás
   reményében. Ezt követően történik meg a csoda, majd pedig annak
   bemutatása, hogy a betegségnek immár semmi nyoma sincs.
   A mai evangéliumban olvasott történet egy olyan esetet mond el,
   amelyben nem a gyógyítás ténye áll a középpontban, hanem annak hite,
   aki Jézushoz fordul, jelen esetben a pogány katonatiszt hite. "Uram,
   nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj" - fordul Jézushoz a pogány
   százados, aki tehát önmagát érdemtelennek nevezi. Azért is érdemes
   odafigyelnünk ezekre az őszinte és alázatot sugárzó szavakra, mert a
   jelenlévő zsidó elöljárók méltónak tartják a katonatisztet arra, hogy
   Jézus teljesítse kérését, meggyógyítsa a szolgáját, mert sok jót tett a
   zsidó néppel és a zsinagógát is ő építtette.
   Jézus megteszi, amit a katona kér, meggyógyítja szolgáját. Úgy tűnik,
   hogy Jézus szerint is megérdemli a százados a jócselekedetet, de nem
   ugyanazért, tehát nem a tetteiért tartja méltónak őt, mint a zsidók,
   hanem a hitéért. A katona ugyanis egyértelműen kifejezi kérésével, hogy
   hisz Jézusban, hisz az ő gyógyító erejében és hisz Jézus halált legyőző
   isteni hatalmában.
   A szentmisében a szentáldozást megelőzően a százados szavait imádkozva
   készülünk a Krisztussal való találkozásra. Uram, nem vagyok méltó, hogy
   hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul az én lelkem.
   Engem mi tesz méltóvá, hogy Jézus hozzám jöjjön?