2017. május 11. – Csütörtök

Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket választottam. De be kell teljesednie az írásnak: „Akivel megosztottam kenyeremet, sarkát emelte ellenem.” Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.”

Jn 13,16-20

Elmélkedés:

A mai evangéliumi részlet az utolsó vacsora termébe vezet minket. Amikor Jézus a vacsora közben megmosta apostolai lábát, egyértelművé tette számukra, hogy a szeretetnek, a szolgálatnak és az alázatosságnak tettekben kell megnyilvánulnia. A lábmosás nem csupán jelképes volt, hanem olyan tett, amelyet Krisztus tanítványainak utánozniuk kell. A szolgálat szellemét az apostoloknak és minden kor keresztényeinek el kell sajátítaniuk. 
Napjainkban sokan megalázónak tartják a szolgálatot, s főként attól irtóznak, ha beteg embertársukat, magatehetetlen hozzátartozójukat kell gondozniuk. A szeretettel végzett szolgálat soha nem megalázó, de valóban alázat szükséges hozzá, amely megadja a szolgálat értékét. És van egy másik szempont is, ami miatt keresztényként engednünk kell, hogy a szolgálat vezessen bennünket. Ugyanis minden szolgálat, különösen a legkisebbeknek, az elesetteknek, a nélkülözőknek és a nincsteleneknek nyújtott segítség, olyan cselekedet, amelyet személyesen Krisztusnak teszünk. Ő mondja majd a végső ítéletkor: „amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40). De ha megtagadjuk a segítséget, azt Krisztustól tagadjuk meg. 
Minden emberben Krisztusnak szolgálunk. Tanuljuk meg tőle a szeretetből végzett szolgálatot!