2010. március 14. - Nagyböjt 4. vasárnapja

Azokban a napokban: Vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák
őt. A farizeusok és az írástudók méltatlankodtak miatta. "Ez szóba áll
bűnösökkel, sőt eszik is velük" - mondták. Jézus erre a következő
példabeszédet mondta nekik:
"Egy embernek két fia volt. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához:
Atyám, add ki nekem az örökség rám eső részét. Erre ő szétosztotta köztük
vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét, és elment
egy távoli országba. Ott léha életet élt, és eltékozolta vagyonát. Amikor
mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s ő maga is
nélkülözni kezdett. Erre elment, és elszegődött egy ottani gazdához. Az
kiküldte a tanyájára, hogy őrizze a sertéseket. Szívesen megtöltötte volna
gyomrát a sertések eledelével, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába
szállt: Atyám házában hány napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én
meg itt éhen halok. Felkelek, atyámhoz megyek, és azt mondom neki: Atyám,
vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy
fiadnak nevezz, csak béreseid közé fogadj be.
Azonnal útra is kelt, és visszatért atyjához. Atyja már messziről
meglátta, és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, nyakába borult, és
megcsókolta. Ekkor a fiú megszólalt: Atyám, vétkeztem az ég ellen és
teellened. Arra már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Az atya
odaszólt a szolgáknak: "Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá.
Húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára. Vezessétek elő a hizlalt
borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és
életre kelt, elveszett és megkerült." Erre vigadozni kezdtek.
Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a
házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának, és
megkérdezte, mi történt. Megjött az öcséd, és atyád levágatta a hizlalt
borjút, mivel épségben visszakapta őt - felelte a szolga. Erre az
idősebbik fiú megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért atyja kijött, és
kérlelni kezdte. De ő szemére vetette atyjának: Látod, én annyi éve
szolgálok neked, és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És te nekem még
egy gödölyét sem adtál soha, hogy mulathassak egyet a barátaimmal. Most
pedig, hogy ez a te fiad, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, megjött,
hizlalt borjút vágattál le neki.
Ő erre azt mondta: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied. De
most úgy illett, hogy vigadjunk és örüljünk, mert ez a te öcséd meghalt és
most életre kelt, elveszett és újra megkerült."
Lk 15,1-3. 11-32

Elmélkedés:

Váratlan fordulat
A negyedik nagyböjti vasárnapon a szentmise evangéliuma a szentírás egyik
legismertebb történetét tárja elénk: Jézus példabeszédét a tékozló fiúról
és az irgalmas atyáról. A rövid történetben hosszú utakat járnak végig a
szereplők. A fiatalabb fiú a lázadástól az engedelmességig, minden
megtagadásától a szeretet elfogadásáig halad. Testvére, az idősebb fiú
éppen ellentétes utat jár be a testvéri szeretettől az irigységig, az apa
iránti engedelmességtől a kritizáló lázadásig. És az apa is végigjárja a
maga útját a bánattól az örömig. A történetet hallva, s újra átgondolva
bennünk is különféle érzések támadnak, s mi is elindulunk a magunk lelki
útján. Mivel teljességgel lehetetlen egyetlen prédikációban e tartalmilag
rendkívül gazdag példabeszéd minden elemét áttekinteni, csak néhány
érdekes és tanulságos részletre figyeljünk most oda.

A történet azzal kezdődik, hogy a fiatal fiú kikéri apjától az örökséget.
Itt arról az örökségről, arról a vagyonról van szó, ami őneki fog jutni
apja halála után. De az apa még él! Még nem halt meg! Hallatlan pimaszság
és sértés, hogy a fiú egyáltalán megpróbálkozik ezzel a kéréssel, hiszen
tulajdonképpen ezzel azt fejezi ki, hogy alig várja apja halálát.
Szívtelen, arcátlan és kegyetlen ez a kérés, amely ugyan szavakkal ki nem
mondva, de mégis egyértelműen azt jelenti, hogy a fiú saját apja halálát
akarja. S amennyire hallatlan a kérés, annyira váratlan az apa
viselkedése: odaadja az örökséget. Valójában a fiú nem is számíthatott
erre. Az apa akár ki is tagadhatta volna fiát az örökségből egy ilyen
szemtelen kérést követően. De ő nem bünteti meg fiát a lázadás miatt,
hanem elengedi. Valljuk be őszintén, hogy egy kicsit érthetetlen
számunkra, hogy az apa miért nem tagadja meg a kérést? És itt a bűn, az
emberi bűn nagy titkához érkezünk. Miért engedi meg Isten a bűnt? Mert
Isten szabad akaratot adott nekünk. Nem akarja, hogy általa mozgatott
bábokként éljünk, hanem azt szeretné, hogy szabad akarattal döntsünk
mellette. Isten nem láncol minket magához, nem erőlteti ránk szeretetét, s
nem kényszeríti ránk jóságát, ha menni akarunk, ha megpróbálunk nélküle
boldogulni. Isten elenged minket, ahogyan fiát elengedte a példabeszédben
szereplő apa.

A távozást követően a fiúval történő események meglehetősen
kiszámíthatóak. Hiába próbálja a maga útját járni, ez az út nem vezet
sehová. Kihasználják, megfosztják vagyonától, s végül megalázzák,
emberszámba sem veszik. S mindez egészen gyorsan történik, hamar a lejtő
alján találja magát. Ahogy a pénze fogy, úgy tervei és álmai is
elszállnak. Nem számíthat senkire, nem bízhat senkiben. Az atyai ház
biztonságát nem pótolja semmi, sőt, teljes létbizonytalanságba kerül, mert
még a sertések ételéből sem adnak neki.

A fiú tehát mindenét, még emberi méltóságát is elveszítette, csak egyetlen
dolog maradt számára: továbbra is az apjának a fia. Igaz, hogy megtagadta
az apja szeretetét, de továbbra is fiú. A teljes elveszettségben ismeri
fel fiú életének jelentőségét. A fiúi lét nem csak halvány gyermekkori
emlék, nem csak feledésbe merült élmény számára, hanem ez válik az
egyetlen kapaszkodóvá, az egyetlen biztos ponttá, ami reménnyel tölti el,
s elindítja visszafelé. Szeretet, biztonság, élet csak odahaza létezik.
Életünk mélypontjain, ahová a bűn juttatott minket, mi is felfedezhetjük,
hogy Isten gyermekei vagyunk. Ő továbbra is szeretett gyermekeinek tart
minket, s mindig meg van számunkra a lehetőség, hogy visszatérjünk hozzá.

A hazafelé vezető út a fiú számára hosszú, van ideje gondolkodni.
Helyzetét nagyon reálisan látja. Tisztában van vele, hogy nagyot hibázott,
s talán jogosan gondolja, hogy sok jóra nem számíthat. Már nem tartja
magát méltónak arra, hogy fiú legyen, ezért az utolsó helyet is kész volna
elfoglalni, csak legalább helye legyen a családi otthonban. Valójában a
fiú a túlélésre játszik. Csak egyszerűen túl akarja élni a maga okozta
szörnyű helyzetet. Nem számít arra, hogy ennél sokkal nagyobbat,
értékesebbet fog kapni. A túlélés ösztönös vágya azonban még messze van az
apa felemelő szeretetének elfogadásától. Bűnösségünk megtapasztalásakor
először talán az indít minket a bűnbánatra, hogy elkerüljük az isteni
büntetést, az örök kárhozatot. De ez az ösztönös viselkedés még messze áll
attól, hogy elfogadjuk Isten megbocsátó szeretetét.

A történet több váratlan fordulata után végül elérkezünk a leginkább
meglepőhöz: az apa megbocsát a tékozlónak, újra fiának tekinti őt, s
visszaadja neki fiúi méltóságát. Erre igazán nem számított a fiú. És itt
elérkezünk a bűn másik nagy titkához. Úgy gondoljuk, hogy bűneink miatt
már nem vagyunk méltók arra, hogy Isten szeressen minket. Valamilyen
titokzatos oknál fogva szinte ragaszkodunk bűneinkhez, s nem akarjuk
elfogadni, nem tudjuk megérteni, hogy Isten eltörli bűnös múltunkat és új
életet ad nekünk. Mintha bennünk maradna valamiféle kételkedés, hogy Isten
képes-e teljesen megszabadítani minket a bűntől? Érdemes ismételten
tudatosítani magamban: bármennyire is nagyok bűneim, Isten eltörli azokat.
Bármennyire is eltávolodom Istentől, ő mindig visszavár. Személyes
életemben, minden komolyan vett szentgyónásom alkalmával megtapasztalhatom
a váratlan fordulatot: Isten nem büntetni akar, hanem szeretett fiaként
ölel magához.
(c) Horváth István Sándor



Imádság:

Istenem, irgalmas Atyám, oly nagy öröm számomra, hogy újra a közeledben
vagyok, s ismét szeretettel ölelsz át engem. Te sosem erőltetted rám
szereteted, nem kényszerítettél arra, hogy jóságodat elfogadjam, hanem
szabadnak teremtettél, és sosem vetted el szabadságom. Te mindig vártál.
Mindig remélted, hogy észhez térek, s bíztál benne, hogy nem feledkezem
meg végleg szeretetedről. Érints meg kezeddel, amelyből megbocsátás,
irgalom, gyógyulás, tisztulás, megbékélés, szeretet és öröm sugárzik.
Érints meg irgalmaddal! Érints meg szereteteddel!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium