Le a maszkkal!

Ő pedig ezt válaszolta nekik: “Találóan prófétált Ézsaiás rólatok, ti képmutatók, amint meg van írva: Ez a nép csak ajkával tisztel engem, de szíve távol van tőlem. (Márk 7:6)

A képmutató ember egy bibliai meghatározása: “olyan személy, akinek a szavai és szívbéli cselekedetei nem egyeznek meg”. A képmutató keresztény cselekedeteket cselekszik, vagy hisz Isten Szavában, de nem teszi meg mindkettőt. Vagy nem teszi meg azt, amiről tudja, hogy igaz, vagy pedig nem hiszi a szívében, amit mond és cselekszik – pusztán úgy cselekszik, hogy igazságosnak és szentnek látszódjon. Csak amikor a megvallás és a szívbéli cselekedet megegyezik Isten Igéjével, akkor beszélhetünk valódi üdvösségről. (Róma 10:9-10.)

A képmutató (hipokrita)  szó a görög hupokrites szóból származik, melynek jelentése “színpadon eljátszott szerep, egy színész”. A görög és római színészek nagy maszkokat viseltek, hogy valódi személyazonosságukat elrejtsék. Ennél fogva a képmutatás jelentése “érzelmek, gondolatok, erkölcsi minőség színlelése, melyet az illető nem vall, vagy birtokol; bizonytalanság.”

Társadalmunkban szokásos dologgá vált, hogy érzelmeinket képmutató álarc mögé rejtjük. Bár valóban tapintatosnak kell lennünk, szándékosan nem mondva olyan szavakat, amellyel megbántunk másokat, van ideje és helye, amikor kimondjuk az igazságot még akkor is, ha az nem túl népszerű. A 3. Mózes 19:17-ben az Úr azt mondta, “Ne gyűlöld szívedben atyádfiát! Fedd meg bátran honfitársadat, hogy ne légy részes a vétkében. ” Ez a vers azt állítja, ha elmulasztjuk megfeddeni a testvérünket, amikor látjuk a bűnt közelíteni, akkor gyűlöljük őt.

Sok ember valódi érzéseit azzal rejti el, hogy “Túlságosan szeretem őket, hogy megsértsem az érzéseiket.” Az igazság az, hogy túlságosan szeretik magukat ahhoz, hogy vállalják a visszautasítás kockázatát. Ez képmutatás. A motiváció, nem a cselekedetek teszik általában az embert képmutatóvá. Engedd, hogy Isten szeretete legyen a motivációd ma és mindennap.

Andrew Wommack