A nyelvünk csak néhány centiméternyire van az agyunktól, de némelyek fecsegését hallva akár azt gondolhatnánk, hogy a szánk és az eszünk kilométernyi távolságra van egymástól! Jakab azt mondta: „… a nyelv… egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket…” (Jakab 3:6). Ramona Cramer Tucker írónő szavaival: „Elismerem, hogy sokat beszélek… Nem célom, hogy visszaéljek mások bizalmával, de valahogy a szám hamarabb beindul, mint az agyam… Istennek azonban világos álláspontja van a pletykát illetően. Tudja, hogy a szabadjára eresztett nyelv tönkreteheti a másik ember jó hírnevét, bizalmatlanságot vihet egy kapcsolatba, arra biztathatja a pletyka terjesztőjét, hogy kiszínezze történetét, és arra kísérti, hogy szembesítés esetén hazudjon… Szeretek megosztani híreket, szeretek jól értesült lenni, és mivel erre jár rá az agyam, könnyen beleesek a pletyka csapdájába, akár a jó szándék álarca alatt, sőt, akár olyan felvezetéssel is, hogy »jó lenne, ha imádkoznál …-ért.« De attól, hogy jó szándék vezet a hírek továbbadásában, attól még nem biztos, hogy ez helyénvaló.” Legtöbbször azért akarunk másokat rossz színben feltüntetni – hogy mi magunk jobbnak tűnjünk! Olyanok vagyunk, mint a gőgös farizeus a templomban, aki így imádkozott magában: „Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember…” (Lukács 18:11). A Példabeszédek írója ilyen tanácsot ad: „Ha fennhéjázásból bolondságot követtél el, és rájöttél, tedd kezedet a szádra!” (Példabeszédek 30:32). Egy dolog rosszat gondolni – egészen más annak hangot is adni. A mondás szerint azt nem akadályozhatod meg, hogy a madár átrepüljön a fejed felett, de azt igen, hogy fészket rakjon a hajadban! Tégy hát magadnak és a környezetedben mindenki másnak egy szívességet – gyakorold, hogy csukva tartod a szádat, amíg az agyad nem indul be!