Isten arcát keresni imádságban (1)„Ha ezt mondod: Járuljatok színem elé! – szívem így válaszol: Színed elé járulok, Uram!” (Zsoltárok 27:8)

Nagyszerű képet fest arról, hogy mi történik az imádságban, ha megfigyelünk egy szülőt kisgyermekével. Képzelj el egy egyévest, aki rád néz, majd hosszan rajtad nyugtatja tekintetét. El vagy bűvölve. Először szégyenlősen néz, a fejét elfordítva, csak a szeme sarkából pillantva rád. Te is ezt teszed. Ez jó szórakozás. Aztán szembefordul veled, egyenesen rád néz. Te leutánzod a mozdulatot. Aztán hirtelen valami zaj hallatszik a háta mögül, a kicsi tekintetében ijedtség jelenik meg – te leutánzod a döbbent arckifejezést. Ő annyira megriadt, hogy már-már sírásra görbül a szája, de te mosolyogni kezdesz. Téged látva ő is elmosolyodik, majd hamarosan gyöngyöző kacagásban tör ki. Amikor egy gyermek ilyen szemkontaktusban van valakivel, amikor az az illető tudtára adja, hogy megérti, mit érez a gyermek, akkor a kicsi agya és idegrendszere döntő fontosságú kapcsolatokat alakít ki testében. Megtapasztalja azt, amit idegi koordinációnak nevezünk. Az arckifejezés-utánzó játékot játszva szó szerint meg lehet nyugtatni a gyermeket. Gyógyhatása van. A gyermek örül a jelenlétednek.
Az imádság is így működik. Az Ószövetségben Mózes erre az áldásra tanította Izráel népét: „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az Úr, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az Úr, és adjon neked békességet!” (4Mózes 6:24–26). Azt szoktuk mondani, hogy az imádságban „keressük Isten arcát.” Ez azt jelenti, hogy az imádkozás során néha beszélünk, máskor viszont a hallgatáson van a lényeg. De van az imádságnak egy harmadik összetevője is. A biztonságérzet, mely abból ered, hogy érezzük: Isten szeretettel és biztatóan ránk mosolyog.