Evangelium mindennap	1:00 (6 órája)
címzett: evangelium

   2015. január 9. - Péntek

   Miután   Jézus   jóllakatott   ötezer   embert,   nyomban    felszólította
   tanítványait, hogy szálljanak a  bárkába, és keljenek  át a túlsó  partra,
   Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget. Miután elbúcsúzott tőlük, fölment
   egy hegyre, hogy imádkozzék. Közben beesteledett. A bárka mélyen benn járt
   a  tavon,  ő  pedig  egyedül  maradt  a  parton.  Amikor  látta,  mennyire
   küszködnek az evezéssel – ellenszelük volt ugyanis –, az éjszaka  negyedik
   őrváltása idején, a vízen  járva feléjük indult.  El akarta kerülni  őket.
   Amikor meglátták, hogy a vízen  jár, azt hitték, hogy kísértet;  elkezdtek
   kiabálni, mert mindnyájan  látták őt, és  megrémültek. Ő azonban  mindjárt
   odafordult hozzájuk, és  így szólt:  „Bátorság! Én  vagyok, ne  féljetek.”
   Aztán beszállt  hozzájuk  a bárkába,  mire  a szél  elállt.  Azok  egészen
   magukon   kívül   voltak   a   csodálkozástól,   mert   nem   okultak    a
   kenyérszaporításból, és szívük még érzéketlen volt.
   Mk 6,45-52

   Elmélkedés:

   A vizenjárás eseményét Márk evangélista azzal a szándékkal jegyzi le, hogy
   Jézus istenségét igazolja. Aki  ilyenre képes, azaz  nem vonatkoznak rá  a
   természet törvényei, az valóban Isten.
   Mai elmélkedésünkben mégse kifejezetten ezzel foglalkozzunk, hanem  inkább
   figyeljünk az erre adott emberi  reakcióra, válaszra, vagyis az  apostolok
   viselkedésére. A  víz  tetején járó  és  el nem  süllyedő  Jézus  látványa
   rendkívül erős  érzelmeket váltott  ki  a bárkában  evező  tanítványokból,
   mégpedig nem csak néhányukból,  hanem mindannyiukból. Először  kísértetnek
   vélik a  különös alakot,  majd kiabálni  kezdenek félelmükben  és  rémület
   tölti el őket.  Miután Jézus  megszólítja őket, elcsendesíti  a szelet  és
   beszáll a bárkába, ők továbbra is „magukon kívül vannak a  csodálkozástól”
   (Mk 6,51), mert  szívük érzéketlen. Ezeket  az érzelmi  megnyilvánulásokat
   nem  nevezhetjük  pozitív  válasznak  arra,  hogy  Mesterük  éppen  isteni
   hatalmát mutatja  meg  előttük.  Pozitív reakciónak  azt  mondhatnánk,  ha
   megvallanák, hogy hisznek  az Úr  istenségében. Ugyanakkor  természetesnek
   kell tartanunk, hogy az Istennel való találkozás első pillanatban félelmet
   válthat  ki  az  emberből,  amely  később  alakulhat  át  tiszteletté   és
   szeretetté. A  kezdeti csodálkozást  a későbbiekben  a Jézusban  való  hit
   válthatja fel.
   Hogyan  válaszolok   arra,   amikor   megtapasztalom   Isten   közelségét,
   jelenlétét? Elindulok-e Jézus jobb megismerésének útján, a lelki  fejlődés
   útján?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Úr Jézus, köszönjük,  hogy közöttünk való  jelenléteddel ajándékozol  meg.
   Utunkon erősítesz  és  bátorítasz.  Add,  hogy  mélyen  tudatában  legyünk
   jelenlétednek.    Küldő    szavadra     örömmel    válaszoljunk     minden
   cselekedetünkkel. Adj nekünk  bölcsességet és  alázatot, hogy  felismerjük
   jelenlétedet