Hagyd, hogy Isten szeressen téged, - Megújítson téged, - És kiárassza rád kegyelmét és könyörületét!

Egy délután, amikor 16 éves voltam és éppen megkaptam a jogosítványom, apukám hamburgert grillezett és szüksége volt pár dologra a boltból. Tudva, hogy én boldogan elmegyek neki bevásárolni, oda hívott magához és ideadta a bevásárló listát. Azt mondta, hogy "menj egyenest a boltba, szerezd be az élelmiszert és egyből gyere haza." Aztán még hozzáfűzte: " Apropó, az utas oldali ablak elromlott és félrecsúszik. Ne nyisd addig ki, amíg meg nem javítom." "OK, apa" válaszoltam egy puszi és egy mosoly kíséretében ahogy az ajtón kifele tartottam. És, ahogy minden jó, tizenhat éves lány csinálná, egyenest a közelben lakó, legjobb barátnőm házához hajtottam és felvettem őt. Lévén az a felelősségteljes fiatal hölgy, aki voltam, figyelmeztettem a barátnőm, hogy vigyázzon az ablakkal. Nos, körülbelül egy háztömbnyit autóztunk, amikor láttuk, hogy néhány barátunk a közelben sétál és köszönni akartunk nekik. Végül is, ők sétáltak, mi meg vezettünk. Megálltunk mellettük és odaszóltam a barátnőmnek, hogy "Tekerd le az ablakot és köszönj nekik!" "De azt hittem, hogy apukád azt mondta, hogy ne tekerd le az ablakot" válaszolta. A pillanat hevében elragadtattam magam és azt mondtam, hogy "Oh, egyszer még nem lesz baj. Csak csináld lassan." Barátnőm lehúzta az ablakot és elkezdtünk integetni és felnőttesen viselkedni. Annyira le voltak nyűgözve, hogy vezetek, és a barátnőm és én olyan vagányul viselkedtünk amennyire csak tudtunk. Minden nagyszerű volt, egészen addig, míg a barátnőm megpróbálta felhúzni az ablakot. Hirtelen úgy tűnt, mintha megállt volna a világ, ahogy figyeltem, hogy az ablak megreccsen, majd millió darabra törik. "Oh, ne!" kiáltottam. Mindent megadtam volna, hogy abban a pillanatban visszafordítsam az időt. Hirtelen, az élelmiszer már nem is tűnt többé olyan fontosnak. Ránéztem az ablakra, majd ránéztem a barátnőmre és tudtam, segítségre van szükségem. Mondtam neki, hogy "te haza jössz velem!" Teljes csendben, egyenesen visszahajtottunk a házunkhoz. A házunk feljárója nem volt elég hosszú, ahogy próbáltam kitalálni, hogy magyarázzam el apukámnak mi is történt. Bementem a házba a barátnőmmel – akinek velem sem kellett volna lennie. Apukám a konyhában volt, megfordult és meglátott minket. Elképzelheted a zavart pillantást az arcán. "Apa, annyira sajnálom……" Kezdtem mondani, alig tudva, hogy magyarázzam meg, ami történt. Mivel tudtam, hogy apukám szeret, volt bátorságom elmondani neki a teljes történetet. Abban a pillanatban, ahogy elismertem apukámnak, hogy engedetlen voltam, megbocsátott nekem. Természetesen, csalódott volt, de ez nem változtatta meg az irántam érzett szeretetét. Nem olvasta a fejemre a hibám és nem az alapján ítélt meg. Lehet, hogy nem olyan apa nevelt téged, mint engem, és emiatt, nehéz elhinned, hogy Isten megbocsáthat. Talán itt az ideje, hogy újrafogalmazd magadban amit a szeretetről tudsz. Látod, Isten szeretete és könyörülete messze meghalad minden emberi szeretetet, melyet valaha megtapasztaltál. Isten mindig türelmes és kedves, mindig igazságos és megbocsátó. (Isten) Sir, amikor te sírsz és nevet, amikor te nevetsz. Te vagy az öröme és arra vágyik, hogy szerető kapcsolata legyen veled. Te örömet hozol Isten szívébe és én tudom, hogy (ő) most is, amikor olvasod ezeket a szavakat, mosolyog rád. Ma ne engedd, hogy a félelem visszatartson az Atya istentől, maikor hibát követsz el. Szólítsd meg. Állj elé. Valld meg a hibáidat neki és engedd, hogy szeressen téged, megújítson téged és kiárassza rád kegyelmét és könyörületét. Nem vétkeink szerint bánik velünk, Nem bűneink szerint fizet nekünk, Mert amilyen magasan van az ég a fold fölött, Olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt. Amilyen messze van napkelet napnyugattól, Olyan messzire veti el vétkeinket. Amilyen irgalmas az apa a fiaihoz, Olyan irgalmas az Úr az istenfélőkhöz. (Zsoltárok 103, 10-13) Ámen!