Jézus példázatai
Az elveszett juh 2. rész
(Máté 18, 12-14; Lukács 15, 3-7)

A farizeusok zúgolódása adta az alkalmat a következő három példázatra. Krisztus emlékezteti őket Istenre és Isten angyalaira, akik örvendeznek egy-egy bűnös megtérésén, és ezzel csöndben szembeállítja irigy zúgolódásukat. Ezenkívül figyelmezteti őket arra, hogyha megmaradnak ebben a büszke önigazságban, több öröm lesz a mennyben egy ilyen megtérőn, akit megvetnek, mint kilencvenkilenc hozzájuk hasonló emberen. Mert akik elfogadják a hit magasabb rendű igazságosságát, az evangéliumi új életet, azok megkapják Tőle ezt az életet, jóllehet olykor végtelenül messzebbre távolodtak Istentől, mint ők, most végtelenül közelebb kerülnek hozzá. Az első két példázat főként Isten "kereső" szeretetét mutatja be; míg a harmadik a szeretetre adott válaszként inkább a megtérés elkezdődését és növekedését írja le. A három példázat hiányosnak látszana, ha külön állnának, mert a két első semmit nem mond az Isten iránt megváltozott szívről, sem a használt képek nem engednék meg ezt; míg az utolsó csak erről a változásról beszél, és semmit arról, aminek azt okoznia kellett, nevezetesen Isten Szellemének a szívben végzett megelőző munkájáról. De van még sok más belső összhang is közöttük, ami érdemes a megfigyelésre. A száz juh tulajdonosa meglehetősen gazdag ember volt, valószínűleg nem érezte egyetlen egynek az elvesztését olyan mélyen, mint az az asszony, aki a tíz kis pénz darabból veszített el egyet. Viszont az asszony érzései végtelenül messze vannak az apa szülői szeretetétől, akinek csak két fia van és egyikük elvész. Így egyre közelebb kerülünk a reménység, a félelem és szeretet egyre erőteljesebb köreibe - ami által közelebb jutunk az igazság szívéhez és a középpontjához. Ámen!