Tízparancsolat, Az első kőtábla 1. rész

2Mózes 20, 1-11: "És szólja Isten mindezeket az igéket, mondva: Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat házából. Ne legyenek neked idegen isteneid én előttem. Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az Úr a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad- és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek. De irgalmasságot cselekszem ezer íziglen azokkal, akik engem szeretnek, és az én parancsolataimat megtartják. Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd, mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az Ő nevét hiába felveszi. Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat. De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tegyél azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van. mert hat napon át teremti az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugszik. Azért megáldja az Úr a szombat napját, és megszenteli azt." A Tízparancsolat első kőtáblájával, vagyis az első négy parancsolattal szeretnék foglalkozni, amelyek az Istennel szembeni kötelességeinket tartalmazzák. De mielőtt erre rátérnénk, hadd utaljak röviden az Egyiptom és Izrael közötti szellemi, kulturális ellentétre. Izrael megszabadítása az egyiptomi fogságból azért volt elengedhetetlenül szükséges, mert Ábrahám magvának megtestesülése számára így valósulhatott meg a történelmi, nemzeti, vallási színtér, szellemi miliő. Ehhez fontos volt, hogy Isten Izraelt, Ábrahám ígéretének örököseit elkülönítse a többi nemzettől. Az Ő világra vonatkozó terve és a kor civilizációja között, amelynek legnagyobb szuperhatalma Egyiptom volt, ekkorra már kibékíthetetlen ellentét alakult ki. Izrael, aki e terv megvalósításában a legfőbb szerepet kapta a történelem Urától, Egyiptom kultúrájával legalább három lényeges ponton ellentétben állt. Az élet népe a halál országában. Az első, hogy Izrael fiai egy Istenben hittek, a monoteizmus alapján álltak – ezzel szemben Egyiptomban nagyon sokféle istent alkottak és tiszteltek az emberek a naptól fogva a rovarokig. Az okkult hatalom forrását képező politeizmussal nem lehetett összeegyeztetni Izrael istenképét. A kettőt el kellett választani és különíteni egymástól. A másik nagy különbség a két kultúra között az volt, hogy Egyiptomban az emberi létnek, az egyénnek nem volt értéke, míg az izraeliták minden embert Isten képére teremtett lényként tiszteltek. Előbbire a példát láthatjuk a fáraó rendeletéből is, mely szerint az Izrael fiai között született fiúgyermekeket be kellett dobni a folyóba. De más történelmi források is igazolják, hogy Egyiptomban az egyénnek nem volt értéke. Hérodotosz följegyzi, hogy amikor az i. e. 7. században az egyiptomi fáraó csatornát építtetett, hogy összekösse a Nílust a Vörös-tengerrel, a csatornaépítés alatt 120 ezer ember halt meg, de ez nem okozott problémát. Az uralmi rendszernek volt csak értéke, az egyént ennek feltétlen szolgálatába állították. A piramisokat ma csodálók között sokan elfeledkeznek arról a kegyetlen, embertelen rendszerről, amely a „mindenki egyért” elv alapján állt, amelyben az egyént megfosztották emberi méltóságától, rabszolgasorsra és munkára kényszeríttették. A rabszolgák élete nem ért többet az állatokénál. Ezzel szemben Izrael társadalmi felfogása az emberi méltóságra épült. A Noéval és Ábrahámmal kötött szövetségek meghatározták Jákob leszármazottai történelmi útjának fő irányát, s ebben az értékrendben a legfőbb földi érték maga az egyén. Izrael fiai tehát abban hittek, hogy az embernek mint Isten képére és hasonlatosságára teremtett lénynek elidegeníthetetlen jogai vannak. A később született Törvény is világossá teszi azt, hogy az Isten szeretete után az erkölcsi élet legfontosabb alapelve az emberi élet szentsége, védelme. Ámen!