József] vigasztalta [testvéreit], és szívhez szólóan beszélt velük. (1Móz 50,21b)

Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a jóval a rosszat. (Róm 12,21)

Jézus Krisztus mondja: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28)

Jézus mondta: Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. (Lk 16,10)

"Egyedül!" - kiáltja a gyermek. Idejekorán akar egyedül enni, lépcsőn közlekedni és öltözködni. 
Szüksége is van arra, hogy lassan mindent megtanuljon. 
Sok idő elteltével egyre önállóbb lesz, remélhetőleg mégsem lesz soha teljesen egyedül!

A Teremtő Isten ajándékainak birtokosai vagyunk.

Ő az embert minden jóval megajándékozta, de nem adta meg a teljes körű önrendelkezési jogot.

Adta teremtett világát, az emberi tehetségeket, adta az atyai ház emlékét s a jó Pásztort Jézusban.

Elénk adta a jót és a rosszat, az áldást és az átkot.

Értelmet adott lehetőségeink végiggondolására, lelkiismeretet, hogy megóvjon veszedelmes szakadékoktól.

Mindezt nekünk adta, de hozzátette, hogy mindezzel hűségesen kell bánnunk, rendeltetésszerűen használnunk.

Azt is tudjuk tőle, hogy mindent számon kér rajtunk.

Még szervezetünk karbantartását is.

Mégis hányan siettetik halálukat mértéktelen evéssel vagy ivással, pihenést nem ismerő hajszával, könnyelmű száguldással. 
Aki így él, "a kevésen hamis", az Istentől kapott "sajátjával" hamis.

A kevesen való hűség a nagyobb megbízás próbája.

A nagyobb megbízás pedig mindig túlmutat emberi határokon, túl a halálig tartó földi életen.

A nagyobb megbízás mindig az Isten ügyével kapcsolatos.

Kicsinyek összegyűjtése, eltévedtek megkeresése, a mindennapok zűrzavarában élőknek az üdvösség felé vezető út megmutatása.

Ez mind a mindennapi kenyérért végzett hajsza feletti s azon túlmutató szolgálat.

Néhány éve rádióriport készült ifjúsági szövetségünk Bárka-táboráról, ahova évente nyolc-tíz napra összegyűjtenek fogyatékkal élőket, tolókocsisokat. 
"Miért áldozza szabadságának egy részét rájuk?" - kérdezte a riporter a táborvezető fiatalasszonyt. 
"Istentől s az enyéimtől annyi szeretetet kaptam - hangzott a válasz, - adnom kell belőle azoknak, akiknek kevesebb jutott. 
S ez nem áldozat, mert a táborlakóktól minden szeretetet bőséggel visszakapok."

A "kevés" az, ami csak az enyém, illetve amiről azt gondolom, hogy csak az enyém. 
Amit addig tartok ökölbe szorítottan féltve emberektől és az Istentől, amíg elporlad, elolvad vagy kipottyan a markomból. 
Hogyan is bízna akkor rám az Isten többet, mások megtalálását és országába hívogatását?!

Aki a rábízott javakkal, adottságokkal nem tud elszámolni, Istentől soha nem kap nagyobb megbízatást.

Pedig van bőven feladat az Isten tarsolyában!

 
Ámen.