Jézus példázatai
A tékozló fiú 9. rész
(Lukács 15, 11-32)

Visszatérve apjához, "ezt mondja neki: Atyám". Mi adja a bizalmat a bűnösnek, hogy visszatérve Istenhez, nem elutasítással találkozik? A fiúvá fogadás, amit Krisztus Jézusban kapott meg és hite, hogy Isten ajándékai és elhívása megbánhatatlan és nem vonja vissza. Ismét igényelheti a családba való befogadását azon az alapon, hogy valamikor annak tagja volt. "Atyám, vétkeztem az ég ellen és teellened." Ezzel mutatja, hogy bűnbánata a Szellem munkája volt, mert elismeri bűnét gyökerében, mint az isteni törvény áthágását, amit Isten ellen cselekedett. Dávid így kiáltott fel: "Egyedül Te ellened vétkeztem", jól lehet vétkei emberek ellen irányultak. Árthatunk magunknak gonoszságukkal, megbánthatjuk felebarátainkat, de csak Isten ellen vétkezhetünk. Minden igazi megtérés lényege, hogy elismerjük először azt, hogy főleg Isten ellen vétkeztünk. Amikor ezeket a szavakat a legmagasabb szinten alkalmazzuk, akkor a két beismerés eggyé olvad: "Vétkeztem ellened Atyám, a mennyben." Az egész Szentíráson át a bűnvallásnak ez a készsége mindig kiemelkedik mint az igazi bűnbánat jele. Ha azonban a bűnös nem alázza meg magát ezzel a bűnvallással, az biztos jele a folytatólagos keménységének (2Sámuel 12,13; Jób 9,20; Példa 28,13; Jeremiás 2,35; 1János 1, 9-10). Tertullianus: "Amennyire nem kímélted magad, hidd el nekem, Isten megkímél téged." Ezzel a méltatlanság mély érzetével megvallja, "Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek." Egy ilyen bűnvallás minden igazi megtérés lényege. De vajon a következő szavak, "tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy", a visszatérő szellemi egészségből fakadnak-e? Azt látjuk, hogy egy későbbi időpontban (21. vers) elhagyja ezeket, amint bűnbánatára utal. Ámen!